OM azonosító: 203398

+36-20/398-7711 | iroda@czuczoriskola.hu | gimi@czuczoriskola.hu

Adventi lelki nap

December 1. Advent van. Advent a várakozásról szól. A befelé fordulásról, lelassulásról, az ünnepre való készülésről, csendről, reményről, belső és külső valódi párbeszédekről.

Elsőáldozás 2020

Ebben a tanévben a 4. osztályosok a NEK keretében lettek volna elsőáldozók szeptember közepén. Nagyon nagy lelkesedéssel készültek erre a ritka és életre szóló eseményre, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy egy ilyen nagyszerű világhírű esemény kereteiben, több ezer más elsőáldozóval közösen vehessék magukhoz az oltáriszentséget. Sajnos a járványügyi helyzet ezt a programot is felülírta. A 4. osztály elsőáldozására szeptember 20-án került sor a torbágyi templomban az iskola és a plébánia szervezésében. Bár egész szűk körben ünnepeltük keresztény életük egyik legfontosabb eseményét, annál meghittebbre és családiasabbra sikerült ez a szép ünnep. Köszönjük szépen a hitoktatóknak Szabó Ágnesnek, Tóth Klárának a felkészítést és a tanítónéniknek a támogatást, a segítséget.

Szüreti témanap

Október 9-én az alsó tagozatosok szüreti témanapot tartottak.
A gyerekek ezen a napon több helyszínen ismerkedtek az őszi betakarítás és szüret munkálataival, eseményeivel, hagyományaival. Szüreti népi játékokat adtak elő az első osztályosok, majd mindannyian morzsoltak kukoricát, kóstoltak mustot és puliszkát, és számos vetélkedőn vettek részt.

"Új udvart építünk projekt" befejezése

Nagy örömünkre a két éve meghirdetett "Új udvart építünk projekt"  iskolánk szülői alapítványa, a református iskola szülői alapítványa, a fenntartók és az Önkormányzat segítségével befejeződött. A projekt összesen közel 10 millió forintba került a támogatóknak. Köszönjük mindenkinek a támogatást!

A közös használatban levő udvaron a sártenger helyett szeptemberre egy műfüves pálya épült és teljes egészében megújult a játszótér. A felsősök a rézsűn vehetik igénybe az új kültéri pinpong asztalokat, a játszótéren az  egyensúlyozó, erőnlétet javító játékokat.  A kisebbek a játszóvárat, mászókákat, csúszdákat, pollyballt és az elengedhetetlen megújult, friss homokkal feltöltött homokozót.

A szülői közösségek kétkezi munkából is kivették a részüket az anyagi támogatáson túl. Szeptember első hétvégéjén elterítették a fakéreg háncsot, ágakat metszettek, virágot ültettek. Nagyon szép lett a játékudvar környezete  és a kis udvar is. Nagyon köszönjük mindenki áldozatos munkáját, segítségét! Különösen nagy öröm ez az összefogás, mely ezt a projektet kísérte. A gyerekeknek nagy öröm a szabadtéri játékok birtokba vétele.

Megemlékezés az aradi vértanúkra

Az aradi vértanúk áldozatára emlékezve az 5. osztály különleges, megható és felemelő műsorát tekintettük meg a tornateremben. A COVID járvány miatt kialakult helyzetben a két tagozat külön tartotta a megemlékezést.
Köszönjük az 5. osztály és az őket felkészítő tanárok munkáját, együttműködését! ( szöveg: Élőné Ütő Blanka, énekek: Bodnárné Sárvári Kinga)

Veni Sancte 2020/21

Veni Sancte 2020
Augusztus 30-án az 1. osztályosok és szüleik részvételével ünnepi szentmise keretében az iskola igazgatónője megnyitotta a 2020/21-es tanévet.

Népmese napja 2020

Szeptember 30-a, Benedek Elek a nagy mesegyűjtő születésnapja és 2005 óta a népmese napjaként tartjuk számon Kárpát-medence szerte. Ebben az évben 6. alkalommal tartottuk meg Népmese napi ünnepünket, melynek célja, hogy ilyenkor megkülönböztetett tisztelettel forduljunk a magyar népmesék felé. Iskolánkban a mindennapok része a magyar népmese, de különösen nagy figyelmet szentelünk a meséknek ebben az időszakban. Az ünnepségen az egyéni mesemondás után a 3. osztályosok dramatikus mesejátékkal ajándékozták meg a közösséget. Köszönjük mindenkinek a felkészülést és a pedagógusoknak a felkészítést.

Ballagás 2020

Június 27-én hálaadó szentmise keretében búcsúztattuk el a 8. osztályos ballagó diákjainkat.

A ballagás minden intézményben és minden diák életében egy különleges alkalom, hiszen egyben egy korszak, az általános iskolai évek lezárását jelenti. Különösen igaz ez most a mi iskolánk életében, hiszen ez az első ballagás 8 év után, melyre nagyon nagy lelkesedéssel és izgalommal készültünk.

Rendhagyó énekóra a Szent Efrém Férfikarral

Szeptember 22-én, rendhagyó ének óra keretében az énekes iskolás osztályaink találkozhattak a világhírű Szent Efrém Férfikarral, akik immár második alkalommal látogatott el iskolánkba. Ezúttal is, akárcsak 3 éve remek hangulatot varázsoltak a gyerekeknek. Interaktív előadásukkal bemutatták és közelebb hozták a gyerekekhez a bizánci zene szépségét és misztériumát. Köszönjük nekik az élményt és visszavárjuk Őket!

Rendhagyó tanévzáró 2020

Kedves Gyerekek, Kedves Szülők!

Iskolánkban is rendhagyó módon zajlott a bizonyítványosztás. A közös Te Deum ebben az éveben elmarad. A mai napon kis csoportokban ugyan de mégis találkozhattak egy kis időre a közösségvezetőikkel és néhány osztálytársukkal a gyerekek. Sikeresen túl vagyunk ezen a rendkívüli mindenki számára, kihívásokkal teli tanéven! Köszönjük a szülők bizalmát, támogatását, együttműködését! A járvány szembesített bennünket határainkkal, fontos dolgokra irányította a figyelmünket. Nem vagyunk elégségesek önmagunknak, csak együtt, összefogva vagyunk képesek teljesíteni a feladatainkat. Így sikerülhetett ez a tanév ilyen szépen: Minden tanulónk sikeresen teljesítette a tanévet, 60 kitűnő tanuló, 84 jeles tanuló,145 legalább 4,50 átlaggal rendelkező tanuló és az iskola átlaga 4,68. Gratulálunk mindenkinek a teljesítményéért!

Imáinkban adjunk hálát ezért a tanévért is minden öröméért, kihívásáért, sikeréért, nehézségéért.

Holnaptól jöhet a jól megérdemelt pihenés!

A 2019/20. tanévet bezárom.sealed

Gál Edit

Igazgató

Kapcsolat

  • 2051 Biatorbágy, Szentháromság tér 6.
  • +36-20/398-7711
  • iroda@czuczoriskola.hu
  • gimi@czuczoriskola.hu
  • OM azonosító: 203398

 

 

© Copyright Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola