- Események
Iskolánk a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola egy lelkes és gondoskodó szülői közösség összefogásának és a helyi önkormányzat támogatásának köszönhetően jött létre 2012. évben, felmenő rendszerben.
Az elmúlt évtized tapasztalatai és eredményei igazolják oktatási és nevelési munkánk eredményességét, a közösség megtartó erejét. A nagy érdeklődésnek és igényeknek eleget téve a 2022-2023-as tanévtől elindítottuk a gimnáziumi képzést, ahol folytatódhat a tanulóinkkal megkezdett közös munka és ahova szeretettel várunk más általános iskolákból érkező diákokat is.
Intézményünkben a tanulók lehetőséget kapnak a személyre szabott figyelemre, felzárkóztatásra, egyéni fejlesztésre és tehetséggondozásra. A tantárgyak magas színvonalú oktatása mellett kiemelt szerepet szánunk a művészeti nevelésnek, mert hisszük, hogy ez az érzelmi nevelés fontos eszköze. Iskolánkban a gyermekek első osztályos koruktól tanulnak furulyázni, néptáncolnak és kézműveskednek. Az alkotó életre nevelés a középiskolai éveknek is fontos pillére. A mindennapjainkban törekszünk a magyarság szellemi és tárgyi kultúrájának őrzésére, éltetésére és továbbadására. A néphagyományok átadásával tanítványainkat megismertetjük a hagyományos társadalmi és nemi szerepmintákkal, viselkedési formákkal és közösségmegtartó szokásokkal.
Pedagógiai módszereinkben nagy hangsúlyt fektetünk a játékos tapasztalatszerzésre és az élményszerű megismerésre, melyek segítik a megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazását, a hatékony tudásépítést. Logikus, önálló és kritikai gondolkodásra szeretnénk nevelni a gyermekeket, fiatalokat.
Nevelésünk alapja az a keresztény értékrend, amely az Istentől kapott világ, a társak és önmagunk megbecsülésére, tiszteletére, szeretetére neveli tanulóinkat, mely az együttműködésre, egymás szolgálatára ösztönöz.
Legyen élmény a tanulás!
Ebben az évben 8. alkalommal tartottuk meg Népmese napi ünnepünket, melynek célja, hogy ilyenkor megkülönböztetett tisztelettel forduljunk a magyar népmesék felé. Iskolánkban a mindennapok része a magyar népmese, de különösen nagy figyelmet szentelünk a meséknek ebben az időszakban. Az ünnepségen az egyéni mesemondók után a 3. osztályosok dramatikus mesejátékkal ajándékozták meg a közösséget. Az ördög három aranyhajszála című mesét vitték színpadra. Köszönjük mindenkinek a felkészülést és a pedagógusoknak a felkészítést.
Szeptember hónapban immár hagyomány, hogy a nyári szünetet követően több közösségformáló programot is szervezünk az iskolában, hogy az osztályközösségek és az iskola teljes közössége is mielőbb egymásra találjon, közös élményekkel gazdagodva indulhassanak az új kihívások felé. Az 1. évfolyam és a 6. osztály a közeli természetben kirándult. A kicsik itt ismerkedtek meg egymással és a természet szépségeivel. A 6.osztály egy jó kis számháborút szervezett a Nyakaskő látogatását követően a közeli erdőben. A 2. osztály Tatára utazott és a Fényes források tanösvényt járta végig. A 3. osztályosok a Pátyi Fenyvesbe kirándultak, a 4. osztály a fővárosban Budapesten töltötte a napját, meglátogatva a Szent István Bazilikát, a Parlamentet és a Margitszigetet. Az 5.osztály Tatabányára utazott vonattal és a Turul-emlékmű látogatását követően a Szelim-barlangban és a környező erdőkben kirándultak, játszottak. A 7. osztály Budapesten a Magyar Zene Házát látogatta meg és ezt követően még az Illúziók Múzeumába is betekintettek, míg a 8. osztályosok a falmászást próbálták ki Budaörsön. A közösségek sokat játszottak és sok szép közös élménnyel indították az iskolai évet. Köszönjük a közösségvezetőknek a szervezést és az izgalmas programokat!
Az alsós évfolyamok október 7-kén, szüreti témanapot tartottak. A Közösségi Ház, a torbágyi templom és a patakpart szolgáltak a tanulás helyszínéül ezúttal is. A napot az első évfolyamos Szőlőtő osztály szüreti népi játékkal nyitották meg. Alig több mint egy hónapja köszöntöttük őket a közösségünkben, mégis összeszokott csapatként olyan ügyesen és lelkesen játszottak, táncoltak, hogy mindenki kedvet kapott a szüreti mókázáshoz.
Ha Czuczor nap akkor Iharos völgy, ragyogó napsütés, sok játék, finom ebéd, sok finomság és még több nevetés! Csodálatos napot töltött az egész iskola az Iharosban. A Czuczor napot idén is szeptemberben tartottuk kihasználva a szép szeptemberi napsütést. Szeptember 22-kén a közösségünket, összetartozásunkat ünnepeltük. Mindenki sokat tett ezért a napért! A 6. osztály a vegyes csapatok élén vezette és segítette a kisebbeket, a 7. osztály által az Iharos völgyében kiépített változatos és játékos állomásokon. Az alsósok az együttműködésben, az egymás segítésében ügyeskedtek, míg a 8. osztály az ebédkészítésben és vendéglátásban remekelt. Köszönjük a programot megtervező és lebonyolító pedagógusoknak munkájukat, lelkesedésüket! Köszönjük a kéréseinket tiszteletben tartó szülőknek a támogatást és megértést! Jó kis csapat vagyunk mi Czuczorosok így együtt!
Isten éltessen Kedves Iskolánk!
Egy rendhagyó és rendkívüli tanévnyitó szentmisén vettünk részt 2022.augusztus 31-én. Jubileumi tanévet nyitottunk a Czuczorban. Iskolánk 10 éves lett.