A versenyre az Éneklő Egyházban megjelölt egy kötelező és egy szabadon választott énekből készültek fel a versenyzők. A verseny 2025. február 24-én került megrendezésre a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban. A verseny három helyszínen zajlott Ébner Vilmos enyingi plébános atya zsűrielnök vezetésével. Az énekek előadása után agapé várta a vendégeket. A zsűri értékelése alatt iskolánk tanulói adtak elő egy tréfás mesejátékot az egybegyűlteknek. A hattagú zsűri a biai Szent Anna templomban értékelte a versenyt. A három bronz, a tizenegy ezüst és kilenc arany minősítés mellett két kiemelt arany minősítést is kiosztott a zsűri. A versenyben megjelentek a dicsérő és biztató szavak mellett kedves ajándékokkal távozhattak haza. Reméljük, minden résztvevő örömmel vett részt a jó hangulatú versenyen. Bízunk benne, hogy jövőre is meg tudjuk rendezni az egyházzenei énekversenyt, mellyel új hagyományt tudunk teremteni a Székesfehérvári Egyházmegye iskolái számára.