Iskolánk ebben a tanévben a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásához tartozó általános iskolák számára egyházzenei énekversenyt rendezett egyéni kategóriában. Énekes iskolás osztályaink tanulóinak részvételével húshagyó kedden egyházzenei kórustalálkozón vettünk részt a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban Budakeszin A verseny meghirdetésével és a kórustalálkozón való részvételünkkel is az volt a célunk, hogy a tanulóink a liturgikus értékeink gyöngyszemeit megmutatva, az egyházi éneklés keretei között találkozhassanak egymással és megtapasztalják, hogy a művészetek, az egyéni és közös éneklés által is közelebb kerülhetünk Krisztushoz.
Iskolánk közössége a nagyböjti időben a lelki napokat szervez a különböző korosztályoknak, ahol a pedagógus és meghívott vendég atyák segítik őket, hogy lelkeikben is felkészüljenek Húsvétra
A felső tagozatnak és a gimnazistáknak március 7-én tartottunk lelki napot. Közös szentmisével kezdtünk, majd a különféle korosztályok különböző helyszínre mentek csoportos beszélgetésekre. Volt, ahol a Szent évhez kapcsolódóan hit - remény - szeretet témában beszélgettek a fiatalokkal., máshol az atya mesélt a böjtről, a megbocsájtásról és arról, hogy milyen értékesek vagyunk. A nagyobbakkal arról beszélgettek kiscsoportokban, hogy mi az, ami segít a céljaink felé tartani és azokra fókuszálni és mi az, ami letérít az útról. Az atyák és a beszélgetést vezető pedagógusok válaszoltak a gyerekek és fiatalok kérdéseire. A gyerekek nyitottak voltak, bátran kérdeztek, a visszajelzések alapján nagyon tetszett nekik a lelki nap.
Az alsósok lelki napját a nagyhét keddjén tartottuk. A lelki programok, beszélgetések, az alkalomhoz illő kézműves alkotások mellett a gyerekek az osztályközösségeikkel keresztúton vettek részt. Minden korosztály életkorának megfelelő foglalkozáson vett részt a pedagógusok vagy meghívott vendégeknek köszönhetően. A kis elsősök első alkalommal jártak keresztutat a biai temetőben, majd a két tanító vezetésével a húsvéti eseményeket és szimbólumokat dolgozták fel. Olvasókönyvet készítettek a húsvéti történethez, majd húsvéti bárányt hajtogattak és képet alkottak belőle. A másodikosok a nagypénteki eseményeket idézték fel, dolgozták fel a keresztút járásra készülve. A harmadikosok, a Búzaszem osztály az elsőáldozás ünnepére készülve „részt vehetett” Jézussal az utolsó vacsorán, átélhette a lábmosás szertartását, a kenyértörés után megkóstolhatta a kovásztalan kenyeret és ihatott mellé Jézus vérét szimbolizáló szőlőlevet." Csodálatos volt részese lenni a nagycsütörtöki eseményeknek, majd elkísérni Jézust a szenvedés útján. Az etyeki kálvárián -esőtől áztatva- jártuk be a keresztutat. A 14 állomáson arról elmélkedtünk, mi történt Vele, és mit teszünk mi saját életünkben, közösségeinkben. Reményeink szerint ahogy a búzaszem a földben csöndben érlelődik, majd egyszer csak életre kel, úgy fog szárba szökkenni a mai nap gyümölcse tanulóink lelkében." A negyedikeseknél a teremtett világ volt a lelki nap központi témája, s erre fűzték fel a foglalkozásokat is. Első órában keresztutat jártak a biai temetőben. Egy osztálytárs készített keresztet erre az alkalomra, amit a gyerekek felváltva vihettek egyik állomásról a másikra. A nap további részében két csoportban dolgoztak. Míg az egyik csoport kézműveskedett (húsvéti képeslapot készített írisz technikával), addig a másik csoport interaktív foglalkozáson vehetett részt, ahol a teremtés 6 napját vették végig bibliodráma segítségével. A végén, a "nyugalom napjához" kapcsolódva templomok is készültek különböző alapanyagokból.A nap témájához kapcsolódva a gyerekek kisállatokat (nyuszik, csibék, teknősök) is hozhattak be, amit az utolsó órában bemutathattak a többieknek.
A lelki napok alkalmával igyekszünk átadni az üzenetet, hogy az imádság, a jócselekedet és a böjt együtt alakítanak bennünket. Ne sajnáljuk Istentől és magunktól az időt, az erőfeszítést, a figyelmet. Nyerjünk erőt, reményt Krisztusból, aki legyőzte a halált és ne feledjük, hogy ez az időszak mindannyiunkra évről évre újabb lehetőséget ad a megtérésre, a megújulásra arra, hogy igazi Krisztus követők legyünk!