- nap: 2026. március 23., hétfő
Reggel fél 7-kor indultunk el az iskola elől busszal. Első állomásunk Nagyvárad volt, ahol megtekintettük a püspöki palotát és a székesegyházat. Ezt követően a főtérre sétáltunk, ahol megcsodáltuk a Fekete Sas palotát, majd átkeltünk a Sebes-Körös felett ívelő Szent László hídon. Megnéztük az Állami Színház (Szigligeti Színház) épületét is. A városnézés után folytattuk utunkat a Királyhágóra, ahol tartottunk egy rövid pihenőt, majd megérkeztünk Kalotaszentkirályra, az első két éjszaka szálláshelyére.
- nap: 2026. március 24., kedd
A napot egy izgalmas gasztronómiai programmal, kürtőskalács-sütéssel kezdtük Kalotaszentkirályon. Nekem ez a program tetszett a legjobban, mivel az egyik kedvenc édességemről van szó. A kalács nemcsak finom, hanem laktató is volt, ráadásul a helyiek a receptet és a sütés titkait is megosztották velünk.
A recept: 1 kg liszt, 5 dkg élesztő, 8-10 dkg zsír, 7 dl tej, 1 kiskanál só, 1 citrom héja. A kenéshez tejszínes-tojásos-vaníliás mázat használtunk, végül cukros dióba forgattuk a tésztát. Az elkészítés során a langyos tejben felfuttatott élesztőt a többi hozzávalóval alaposan begyúrtuk, majd kelesztés után csíkokra vágva a sütőfára tekertük. Parázs felett sütöttük aranybarnára. (Írta: Pázmándi Balázs)
Délután a havasrekettyei Mennyasszony-fátyol vízeséshez kirándultunk, ahol az ebédünket is elfogyasztottuk. Ezt követően meglátogattuk a magyarvalkói református templomot, melynek kertjében lehetőségünk volt egy kicsit játszani és hintázni is.
- nap: 2026. március 25., szerda
Délelőtt lovas kocsizáson vettünk részt Kalotaszentkirályon, majd megtekintettük a helyi tájházat. A tájház három szobából állt: az első falait különleges falitányérok díszítették, a másodikban egy fafaragó műhelyt láthattunk (ahol a szállásadónk saját munkái is helyet kaptak), a harmadikban pedig régi fejdíszeket, babákat és népviseleti ruhákat csodálhattunk meg. (Összeállította: Farkas Janka)
Ezután Kolozsvárra utaztunk. Elsőként a Botanikus Kertet látogattuk meg, ahol az idegenvezetőnk, Attila bácsi mesélt a kert történetéről. Megnéztük a rendezett japánkertet a szigettel és a (téli időszak miatt üres) medencével, majd az üvegházba mentünk, ahol aranyhalas tó és trópusi növények vártak ránk. (Írta: Günther Bence)
A szabadidő és ebéd után közösen felkerestük Mátyás király szülőházát, megkoszorúztuk Márton Áron püspök és Mátyás király szobrát, majd megtekintettük a Szent Mihály-templomot és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem főépületét. A Házsongárdi temető felé sétálva a régi várfalakat is láthattuk. Este foglaltuk el új szállásunkat Széken.
- nap: 2026. március 26., csütörtök
A napot a bonchidai Bánffy-kastélynál kezdtük, majd Válaszúton meglátogattuk a Kallós Zoltán Néprajzi Gyűjteményt. A 13 szobás múzeumban mintegy 6000 tárgy található, melyeket Kallós Zoltán 14 éves korától élete végéig gyűjtött. A tárlatvezetés során megismertük a mezőségi, kalotaszegi, gyimesi és moldovai magyarság, valamint a velük élő szászok és románok népviseletét és hagyományait. (Írta: Kolláth Gergő)
Délután a szamosújvári TÉKA Alapítványnál tojást festettünk: kipróbáltuk a hagyományos írókázást és a dekupázstechnikát is. Az iskola nevében egy könyvcsomagot ajándékoztunk a kollégium könyvtárának. Ezt követően megnéztük a szamosújvári örmény katolikus nagytemplomot, ahol láthattuk a Rubensnek tulajdonított festményt és a különleges belső órát, amely a prédikáció idejét mérte. (Írta: Puskás Tamás)
Este Széken a szállásadónk bemutatott nekünk egy hagyományos „tiszta szobát” (széki szobát), mesélt a kékre festett falakról, a gazdag hímzésekről és a helyi viseletről. Megtudtuk, hogy az 1717-es tatárjárás után a székiek örökös gyászruhát (sötét népviseletet) fogadtak, amelyet ünnepnapokon ma is hordanak.
- nap: 2026. március 27., péntek
Utolsó napunkon a széki református templomot látogattuk meg, ahol a lelkész vezetett körbe minket. Láthattuk a középkori freskómaradványokat, és megtudtuk, hogy a templom eredetileg Szent István törvénye alapján épült. (Írta: Ulicza-Elbert Botond) Záró programként az almásgalgói Sárkánykert különleges, erózió formálta szikláihoz túráztunk el. A kirándulás után elindultunk haza Magyarországra.
Összegzés a buszos utazásról: Bár a távolságok hosszúak voltak, a busz kényelmes volt, a dönthető ülések sokat segítettek a pihenésben. Az utak során az idegenvezető rengeteg érdekességet mesélt a környékről, például a romániai iskolarendszerről is. Mindannyian elégedettek voltunk az utazással.

