
Az idei farsangon, melyet február 8-án tartottunk az alsó tagozatosok számára, 1. osztályosaink kicsi állatokká változtak, s benépesítették a biai kerek erdőt, másodikosaink jóvoltából egy játékboltba csöppentünk, ahol a játékok záróra után megelevenedtek, harmadikosaink sütikoncertre hívtak meg minket, negyedikeseink pedig a téli olimpia megnyitó ünnepségére kalauzoltak el minket, ahol a különböző földrészek népeinek képviselői felvonultak.
A felsősök farsangján a gyerekek által készített film vetítése zajlott, valamint egy filmforgatáson vehettünk részt.
Sok-sok közös játékkal, vidámsággal telt a farsang idén is!
Március 23-án 6. osztályosaink Szigetmonostoron jártak az Öko-sziget rendezvényen. Meglátogattak egy madárbarát tanösvényt, valamint kooperatív játékokon vettek részt a természetvédelem jegyében. A fogyasztói szokások hatásait vitatták meg a globális ökológiai problémákra vonatkozóan.
Iskolánk ünnepi megemlékező műsora a Völgyhíd TV jóvoltából megtekinthető a következő hivatkozáson:
2018. telén 4. és 6. osztályosaink korcsolyázni járnak testnevelés óra keretében.
Február 14-én, hamvazószerdán iskolamisén vettünk részt.