Augusztus 31-én délután immár 6. alkalommal csendült fel a torbágyi katolikus templomban a Veni Sancte Spiritus tanévkezdő, a Szentlélek eljövetelét kérő ének.

Még ma is az emlékezetemben él az első tanévnyitó, mikor mindösszesen 18 gyermek és pár szülő ült ugyanott a templomban feszengve, nagy izgalommal és hatalmas hittel, reményekkel teli, hogy ami akkor ott elkezdődött, az növekedni fog és Isten segítségével sokáig élni fog. István atya szentbeszédében felhívta a figyelmet az ima hatalmas erejére és arra biztatta a gyerekeket és a szülőket, hogy sose felejtsék, nem vagyunk egyedül a világban. A Jóisten csak arra vár, hogy kinyissuk a szívünket felé és befogadjuk őt. Ne csupán saját erőnkből, de Őt segítségül hívva kezdjünk neki az új tanévnek és tapasztalni fogjuk, hogy minden teher, erőfeszítés könnyebb lesz és nagyon sok öröm, siker és boldogság fog eltölteni bennünket.

Hagyományainkhoz híven, Szent Pál szeretethimnuszával fogadtuk kis elsőseinket és a felsőbb évfolyamokhoz csatlakozó gyerekeket és szüleiket az iskola közösségébe, ahol ebben a tanévben már 6 évfolyamon 130 gyermek kezdte az új tanévet.

Az alábbiakban a gyerekek beszámolói olvashatók a témanapokról:

„Nagy örömünkre két nap nem tanultunk, hanem felfedeztük Biatorbágyot.

Hétfőn felsétáltunk a Városházáig, de közben megálltunk egy-két helyen. Benéztünk a városi gondnokságra, ahol kipróbálhattuk a fűnyíró gépeket.

A Városházán megnéztük a irattárat, valamint a házasságkötő termet. Bekukkanthattunk a polgármester irodájába is. Majd átmentünk a Fő térre, ahonnan helyi busszal robogtunk vissza a sulihoz.

Pénteken … a Madárszirttől a Százlépcsőn át lementünk a völgybe, ahol régészkedtünk, és bunkit is építettünk. Szerintem a miénk lett a legjobb. Hétvégén megmutattam a családomnak, és le is fotóztuk. „

(Németh Hunor)

„Az iskolával részt vettünk a Fedezzük fel Biatorbágyot! programban.

Először is készítettünk egy táskát, és ezen a két napon ebbe raktuk a cuccainkat.

Az első nap eljött hozzánk Eszter és Judit néni, akik bemutatták Biatorbágy épületeit. Egy hatalmas térképre mindenki kitűzte azt a zászlót, amit pár napja készítettünk, oda ahol lakunk.

Elmentünk a Városházára. Ott beülhettünk a tanácsterembe, és szavazhattunk arról, hogy legyen-e iskola vagy se. Sajnos, a szavazás döntetlen lett.”

(Schnetzer Mariann)

„Hétfőn reggel gyülekeztünk az osztályban. Gyorsan megreggeliztünk, és már indultunk is állomásról-állomásra.

Az első állomás az iskolai emléktábla volt. A második a Hantai Simon emlékmű. Felmásztunk rá, majd indultunk tovább a plébánia elé, ahol egy kis fekete kőtábla áll. A következő volt ráírva: „ Erre haladt az első kocsiút, a későbbi Mészárosok útja”. A következő állomás a körforgalom belső része volt. Óvatosan surrantunk be, és néztünk körül.”

(Lengyel Petra)

„A körforgalom közepén álló szoborról is sokat megtudtunk. 1924-ben hatalmas forgószél repítette le a tetejét.

Egyre messzebb jutottunk az iskolától. Kiderült, hogy a mostani éjjel-nappali üzlet régen mozi volt, és szombaton, meg vasárnap lehetett mozizni. Kettőkor a kisebbeknek, négykor a nagyobbaknak. „

(Horváth Lili)

„ Először az iskola melletti emlékeket néztük meg, … aztán az Egészségház alatti Közterület Fenntartó Intézmény egy részét, ahol traktorokat próbálhattunk ki. Ezután az irattárba tekinthettünk be, majd a tanácsteremben szavazhattunk. Utána a polgármester irodájába nyerhettünk bepillantást. … A Fő téren izgalmas játék várt ránk. A mi csapatunknak ki kellett szagolnia a tér illatait.”

(Hancz Bernát)

„ A pénteki nap egészen különleges volt. Először a biai református templomromot néztük meg. … Később értékes köveket kerestünk, amelyeket haza lehetett vinni. Az én kövemnek az volt az érdekessége, hogy több kagyló darabjának a lenyomatát is őrzi.

Ezután hatos csoportokat alkotva fából bunkereket építettünk. Így a Madárszirt négy kis bunkerrel lett gazdagabb.

Fáradtan, de sok-sok élménnyel tértünk vissza az iskolához.”

(Zsáki Ákos)

„2017. V. 12-én a Nyakaskőhöz kirándultunk.

Egészen az iskolától a református temetőig mentünk. Megnéztük az ottani templom romját. Körbeálltuk a teába, templomkerületét, hogy megnézzük, valójában mekkora is volt. Azután a temető melletti ösvényen mentünk le, ami egyenesen belevezetett a Barackvirág utcába. Onnan felsétáltunk a Czöndör-kúthoz, s ott egy kicsit megpihentünk. Fölmentünk a Zajgón a Madárszirtre, aztán a Nyakaskő lábáig gyalogoltunk. Ott megebédeltünk. Ebéd után fosszíliákat gyűjtöttünk.”

(Simon Borbála)