"Lelkünk várja Krisztusát "
Lelki nap-Advent csöndje
November 28-án iskolánk közössége is elcsendesedett és lelki nappal indítottuk az adventi készülődést, a várakozást, hogy majd megszülethessen mindannyiunk otthonában és szívében Jézusunk, akit nagyon várunk. Szentmisével kezdtük a napot, adventi gyertyagyújtással, majd minden osztály elkészítette a maga adventi koszorúját és a megszentelődött koszorúról meggyújtotta az első gyertyát. Ezt követően az osztályok elcsendesedtek, imádkoztak, énekeltek, beszélgettek erről a szent időszakról, a várakozás szépségéről, lehetőségeiről és kis csodáiról. Elindult a kis angyalkázás, a jóságbúzagyűjtés.
Aranyosmise
December 6-án nagy izgalommal indult a nap. Nemcsak a Mikulást vártuk, hanem hajnalban "aranyosmisére", rorátéra igyekeztünk a biai templomba, az elsőáldozásra készülő gyerekekkel és azokkal, akik már részesültek ebben a szentségben és kegyelemben. Ezeken a korai reggeleken mindig nagy élmény a hajnali hideg templom csöndjéből betérni a meleg osztálytermekbe egy közös kora reggeli kis kakaózásra és kalácsozásra. A nap folyamán természetesen Szent Miklós is meglepett bennünket kis ajándékaival.
Lucázás - Angyalfia vásár
Iskolánk részt vett a hagyományos városi rendezésű Angyalfia vásáron, ahol 4. osztályosaink lucázást mutattak be a szabadtéri színpadon, iskolánk sátránál pedig cserépbe lucabúzát vethetett, aki arra járt, illetve "angyalfiát" vásárolhatott a gyerekek és szülők által készített szép, igényes kézműves termékekből.
Az önkormányzati tv összeállítása a vásárról a következő hivatkozáson található:
http://jegyzokonyvek.hu/biatorbagy/2016_december_15/3
A negyedikes lucázók december 13-án körbejárták iskolánk osztályait is megörvendeztetve minket hagyományéltető szokásjátékukkal. Felkészítő tanáraik Tar Zsuzsanna és Bodnárné Sárvári Kinga voltak, köszönet érte nekik!
Énekes iskolás osztályok adventi koncertje
December 15-én gyönyörű énekhang és harangjáték töltötte be a biai katolikus templomot. Iskolánk énekes iskolás osztályai hagyományos adventi koncertjét élvezhették a szülők, nagyszülők, pedagógusok és a meghívott vendégek. Adventi gregorián dallamok, furulyaszó és régi népi énekek tették még meghittebbé ezt az adventi estét. Köszönet a felkészítésért Szabó Ágnes tanítónőnek és Suba Dorottyának!
Kézműves órák
Advent idején a gyerekek kézműves órái is az ajándékkészítés jegyében telnek. Az ötödikesek idén kosárfonással készítettek betlehemet.

