2051 Biatorbágy, Szentháromság tér 6. | OM azonosító: 203398

Advent 2017

Advent van. Elcsöndesedünk, várakozunk. Kire, mire várunk? A sötétségben világosságra, a Világ Világosságára, Jézusra. Ő akkor születik közénk fényt gyújtani a lelkünkben, amikor az esztendő legsötétebb napjait éljük: karácsony ünnepén. Adventi szokásaink az elcsendesedést segítik, hiszen ilyenkor szükségünk van lelkünk rendezésére, hogy majd szívünkbe fogadhassuk a megszülető Jézust. Advent kezdetén, december 4-én, hétfőn lelki napot tartottunk a gyerekeknek, amely szentmisével kezdődött és sor került az első adventi gyertyagyújtásra.

1956-os megemlékezés

PRO PATRIA

„A lelkem Istené, a szívem Hazámé, emlékem szeretteimé!”

(17 éves szabadságharcos síremléke)

A tudomány hete 2017

November hónapban került sor a Tudomány hete projektünkre, mely ebben az évben is nagy sikert aratott a gyerekek körében. Korosztályoknak megfelelő témák és feladatok várták a gyerekeket. A 3., 4. osztályosoknak a Budapesti Műszaki Egyetemről dr. Lengyel László egyetemi docens tartott interaktív előadást a a számítógépek, a programozás világáról, kisfilmet vetített az egyetemisták maguk által készített robotautókról, egy programozható legorobotot is hozott magával melyet a gyerekek irányíthattak. Nagy sikere volt. E program keretében a két osztály ellátogatott az érdi Magyar Földrajzi Múzeumba is.

A felsősök  a magyarokhoz köthető földrajzi felfedezések témakörben készültek csoportmunkákkal. Nagyon izgalmas és szép előadásokat hallhattunk terepasztalokkal és interaktív táblás  előadásanyagokkal szemléltetve.

Szüreti napok

Idén első alkalommal a felső és alsó tagozatosok külön szüreteltek. A "nagyok" 5. és 6. évfolyamosaink a közeli Ürgehegyre mentek a Rigó Pincészet szőlősébe. Szüreteltek, mustot készítettek és bepillanthattak a  borkészítés rejtelmeibe. A vendéglátók által készített finom ebéd után még egy jó kis számháború is belefért a napba a gyönyörű őszi erdőben. 

Rajzpályázat - Szent László király

Iskolánk házi rajzpályázatot hirdet minden ősszel valamely híres magyar szent emlékére. Az elmúlt években már gyönyörű rajzok születtek Szent Erzsébetről, Szent Mártonról, Szent Imréről. Ebben a tanévben a Szent László emlékév lezárásaként, nagy magyar királyunknak állítottunk emléket ezzel a pályázattal is. A gyerekek megismerkedtek Szent László király életével, személyiségével és az ő alakjához kapcsolódó legendákkal. Nagyon szép munkák születtek, sok résztvevővel a legkisebbektől a nagyobbakig.

Október 6. megemlékezés

Október 6-án az aradi vértanúkra emlékeztünk. Az 5. osztályosaink egy nagyon szép, megható műsort adtak gyertyagyújtással. Az aradi vértanúk családtagjaiknak írt  levélrészleteivel idézték fel a börtönben töltött napjaik hangulatát, családjaik felé küldött utolsó gondolataikat. Köszönet a felkészítésért  közösségvezetőjüknek Kőrösi Katalinnak és Bodnárné Sárvári Kingának!

Szent Márton napja

November 10-én  hagyományainkhoz híven idén is megemlékeztünk Szent Mártonról. A gyerekekkel beszélgettünk, a szent legendájáról, a jeles naphoz kapcsolódó népszokásokról. Ezt a napon réteslakomával ünnepeli iskolánk közössége. Ezúttal is sok finom rétes érkezett a szülők jóvoltából. A rétesnyújtás a várva várt havat idézi meg a néphitben, hiszen a hó úgy takarja be a búzavetést a szántóföldeken, mint Szent Márton köpenye a koldusban megjelenő Krisztust.

Több mint 77 magyar népmese

A szeptember iskolánkban már több éve nem csak az iskolakezdésről szól, hanem nagy lelkesedéssel készülünk a népmese napjára, melyet szeptember 30-án Benedek Elek, a nagy mesemondó születésnapján ünnepelünk. Iskolánkban a meseolvasás a mindennapok része, de ebben az időszakban különösen nagy figyelmet szentelünk a népmeséknek. Tesszük azért, hogy mi is felhívjuk a figyelmet a népmesék fontosságára, arra a kimeríthetetlen kincsestárra, melyet örököltünk elődeinktől és melyet feladatunk nekünk is továbbadni gyermekeinknek.

Nyílt nap egyetemi hallgatóknak

November 9-én egy csoport tanárjelölt egyetemista látogatott el iskolánkba a Károli Gáspár Református Egyetemről, pedagógia tanáruk kíséretében, hogy megnézzenek egy iskolát, ami úgymond a semmiből jött létre, ami alulról építkező és, ami valójában nagyon egyedi jelenség minden tekintetben országszerte.

Veni Sancte Spiritus!

Augusztus 31-én délután immár 6. alkalommal csendült fel a torbágyi katolikus templomban a Veni Sancte Spiritus tanévkezdő, a Szentlélek eljövetelét kérő ének.

Még ma is az emlékezetemben él az első tanévnyitó, mikor mindösszesen 18 gyermek és pár szülő ült ugyanott a templomban feszengve, nagy izgalommal és hatalmas hittel, reményekkel teli, hogy ami akkor ott elkezdődött, az növekedni fog és Isten segítségével sokáig élni fog. István atya szentbeszédében felhívta a figyelmet az ima hatalmas erejére és arra biztatta a gyerekeket és a szülőket, hogy sose felejtsék, nem vagyunk egyedül a világban. A Jóisten csak arra vár, hogy kinyissuk a szívünket felé és befogadjuk őt. Ne csupán saját erőnkből, de Őt segítségül hívva kezdjünk neki az új tanévnek és tapasztalni fogjuk, hogy minden teher, erőfeszítés könnyebb lesz és nagyon sok öröm, siker és boldogság fog eltölteni bennünket.

Hagyományainkhoz híven, Szent Pál szeretethimnuszával fogadtuk kis elsőseinket és a felsőbb évfolyamokhoz csatlakozó gyerekeket és szüleiket az iskola közösségébe, ahol ebben a tanévben már 6 évfolyamon 130 gyermek kezdte az új tanévet.

Kapcsolat

  • 2051 Biatorbágy, Szentháromság tér 6.
  • +36-20/398-7711
  • iroda@czuczoriskola.hu
  • OM azonosító: 203398
  • #

 

 

© Copyright Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola